Cziglán Karolina vagyok, pszichológus.
Egyéni életvezetési konzultációt és csoportos önismereti kurzust tartok.
Célom, hogy elérhető áron nyújtsak segítséget olyan embereknek, akik úgy érzik, elakadtak, megrekedtek, és egy elfogulatlan szakember segítségét szívesen igénybe vennék a továbblendüléshez.
Mottóm, mely számomra az önismereti munka értelmét foglalja össze:
"Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal,
mint szőnyeggel borítani az egész földet." (Anthony de Mello)
Helyszín: Budapesten az Astoriánál
Elérhetőségeim: karolina@cziglan.hu, +36-20-207-4230
2011 nyarán egynapos, intenzív Női-Élmény-Csoportok indulnak
A korábbi női-élmény-csoportok sikerére, a nálunk megújult lányok, asszonyok lelkesítő visszajelzéseire tekintettel júniusra újabb négyalkalmas kurzust hirdetünk
Helyszín: Astoriánál
A kurzus időpontjai: Négy szombat, mely egymásra épül, együtt lehet rájuk jelentkezni.
Június 2., 9., 16., 23., délután 3 órától 5.15-ig.
A kurzus ára: 24000Ft
Jelentkezési határidő: május 20.
Merülés: egymás tükrében - Önismereti Csoport
Találkozásaink másfél órájában a jelen pillanatból indulunk ki, abból, ahogyan a csoporttagok éppen érzik magukat, amilyen konfliktusok foglalkoztatják. A beszélgetés során egymással kapcsolatban is érzések generálódnak. A csoportvezetők szerepe a moderálás és az érzelmek, illetve csoportdinamika visszatükrözése. Az önismereti csoport nyílt, folyamatosan lehet csatlakozni.

Induló önismereti csoportok: